A fejedelmek

· A Turul nemzetsége 第 2 本图书 · Gold Book
4.5
2条评价
电子书
336
评分和评价未经验证  了解详情

关于此电子书

A tervek szerint A Turul nemzetsége bemutatja az Árpád-házi királyok 400 évét. A nagy sikerű előző kötet, az Árpád és fiai után ebben a részben a szerző és olvasói még abban a homályos korszakban járnak, amelyről nagyon kevés forrás maradt fenn. A magyar kalandozások koráról annyit tudunk, hogy előbb Árpád fia Zolta volt a fejedelem, őt követték a „trónon” Fajsz és Taksony. Miféle emberek voltak, milyen személyes tragédiákat éltek át? A leendő magyar királyok ősei éppen úgy születtek, szerettek, harcoltak és haltak, mint oly sok más ősünk azokban az időkben. Mégis volt bennük valami több, ami a Turul nemzetség tagjaiként és Árpád leszármazottaiként arra ösztönözte őket, hogy másoknál jobbak legyenek. Mindegyik a Hon és népe javáért dolgozott, akkor is, ha olykor hibáztak, elrontottak valamit, vagy éppen ellenkezőleg, sok akadályt legyűrve törekedtek előre azokban a zűrzavaros időkben.
Ahogyan azt a szerzőtől megszoktuk, a képet sokkal szélesebbre nyitja. Nem csupán Árpád leszármazottaival találkozik az olvasó ezeken a lapokon, a német király vagy a bizánci császár is feltűnik a maga emberi valóságában. És nem csak az uralkodók, a magas rangúak történetét ismerhetjük meg. Egy korabeli magyar kovácsmester és egy révész-fogadós családja révén követhetjük az akkor élt egyszerű emberek kalandos életét is.

评分和评价

4.5
2条评价

为此电子书评分

欢迎向我们提供反馈意见。

如何阅读

智能手机和平板电脑
只要安装 AndroidiPad/iPhone 版的 Google Play 图书应用,不仅应用内容会自动与您的账号同步,还能让您随时随地在线或离线阅览图书。
笔记本电脑和台式机
您可以使用计算机的网络浏览器聆听您在 Google Play 购买的有声读物。
电子阅读器和其他设备
如果要在 Kobo 电子阅读器等电子墨水屏设备上阅读,您需要下载一个文件,并将其传输到相应设备上。若要将文件传输到受支持的电子阅读器上,请按帮助中心内的详细说明操作。