A múlt sötét árnya

· A nyomozónő 第 16 本图书 · Kovács Judit
4.7
22条评价
电子书
264
评分和评价未经验证  了解详情

关于此电子书

Jane Forrest Hargitai – egykori testőr, jelenleg a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság sztárnyomozója – még hónapokkal azután is amnéziában szenved, hogy fizikailag felépült egy robbantásban szerzett súlyos sérülésből. Az élete merő káosz: körötte család, gyerekek, s olyan emberek, akiket nem ismer, pedig állítólag ők mindennapjainak részei. Csapatának tagjaival már képes újra együtt dolgozni, s lassan további emlékek bukkannak fel, ám az életének kulcsfontosságú részét képező emberek – pl. gyermekei, besúgói stb. – továbbra is ismeretlenek számára. Amnéziája visszarepítette egy olyan világba, ahol régi szerelme, Csaba még él, kapcsolatuk létezik, holott a valóságban a férfi hosszú évek óta halott. Ez így együtt lőporos hordóvá teszi minden lépését, megnyilvánulását, hiszen ha bizonyos körökben kitudódna problémája, talán túl sem élné... És ha mindez nem lenne elég, Jane körül – ahogyan azt már megszokhattuk –„osztódással szaporodnak a hullák”, köszönhetően egy vadonatúj drognak, amit végzetes hatása miatt csak „bika” néven emlegetnek, valamint egy titokzatos gyilkosságnak, amelynek szálai messzebbre vezetnek és végzetesebb következményekkel járnak, mint azt bárki gondolná...

Vajon képes lesz-e Jane megbirkózni a hatalmas stresszel, amit a magánéleti, szakmai és egészségi állapota területén kialakult helyzet okoz? Kiderül A nyomozónő-sorozat legújabb részéből. Vigyázat: a könyv erősen addiktív!

评分和评价

4.7
22条评价

为此电子书评分

欢迎向我们提供反馈意见。

如何阅读

智能手机和平板电脑
只要安装 AndroidiPad/iPhone 版的 Google Play 图书应用,不仅应用内容会自动与您的账号同步,还能让您随时随地在线或离线阅览图书。
笔记本电脑和台式机
您可以使用计算机的网络浏览器聆听您在 Google Play 购买的有声读物。
电子阅读器和其他设备
如果要在 Kobo 电子阅读器等电子墨水屏设备上阅读,您需要下载一个文件,并将其传输到相应设备上。若要将文件传输到受支持的电子阅读器上,请按帮助中心内的详细说明操作。