Acélba zárt múlt

A születéskori nevem: Schneider István. Mikor megszülettem, a szüleim ezt a nevet választották nekem. Viszont mind tudjuk, az ember mikor magára talál, felhatalmazottá válik a névadásra. Mikor úgy éreztem, hogy az írói munkásságom elérte azt a szintet, amire büszkén tudok tekinteni és bátran kiállok mindenki elé, hogy megmutassam: tessék, ezt én alkottam... akkor adtam magamnak egy nevet, amit azóta is a sajátomnak érzek: Oliver Moor. Kazincbarcikán születtem, viszont az ifjúkoromat Bánhorváti községben éltem le. Akkoriban még nem létezett okostelefon, tablet és az a sok elektromos hordozható kütyü, ami a mai világban már egyre jobban próbálja kiszorítani a könyveket. Viszont helyette voltak izgalmas regények, melyeket a szomszéd kertjében, a szilvafák lombján megbújva olvastam a szabadidőmben. A korai alkotásaim is itt születtek meg, bár kiadásra sohasem kerültek. Később a honvédség kötelékei, majd a munkahelyek, a napi megélhetés mellett nem sok időm maradt az írói szenvedélyem ápolására. Az eltelt hosszú idő azonban megtanított rá: hogy aki értéket teremt, akár tehetséggel, akár szorgalommal, azt nem illik "elkótyavetyélni". Így hát jó pár éve visszatértem a régi kerékvágásba, azaz ahogy a régiek mondták: pennát ragadtam - és a feleségem segítségével, támogatásával neki is láttam újrateremteni az elveszett világomat.